Andersen

Országos tanársztrájk, avagy LOCKOUT Dániában

lockout

 

Nem tudom hogy mennyire érte el a világsajtót ezen probléma, de mivel majdnem egy hónapig voltak főként az általános iskolák kapui zárva, így gondoltam vázolom a helyzetet nagy vonalakban.

Igazság szerint több hónapja ment a huzavona egy kormány reform miatt, ami nem más volt, minthogy a tanárok tanítsanak többet, persze fizetésemelés nélkül. Ennek megvalósítása a két érintett szakszervezetre: a helyi önkormányzatok kontra dániai tanárokra hárult.

Dehogy mindez miért is történt?

Még télvíz idején ütötték fel a fejüket olyan hírek a sajtóban, hogy majdnem minden 5. tanuló hagyja el úgy az általános iskolát hogy se számolni, sem olvasni nem tud.

Ennek elejét véve, jutottak “odafenn” arra a következtetésre, hogy a gyerekek saját érdekükben, maradjanak délutánonként négy óráig az iskolában.

Hogyan volt eddig?

Alapból az iskolaigazgatók azok, akik határoznak saját munkavállalói óraszámairól, ez idáig 29-30 óra volt hetente, egy teljes munkaidőben foglalkoztatott tanár esetében. Ezt szerette volna a kormány 37-re felnyomni.

Sajnos az nem mindig egyértelmű hogy egy tanár esetében nem csak az iskola falai között eltöltött órát kell figyelembe venni, hiszen mindehhez hozzájön nekik a felkészülésre, a javításokkal töltött és egyéb feladatokra fordított idő is.

Mi is az a lockout, avagy “kizárás”?

Egy lockout azt jelenti, hogy a tanárok nem vehetik fel a munkát, ezekre a napokra fizetést sem kapnak.

Kezdetét vette a sztrájk

A híradások egymást érték február vége óta. Megegyezésre csak nem sikerült jutni, majd nem sokkal később, eljutottunk odáig hogy az egyhetes tavaszi szünet végével április másodikával, beköszöntött a tanárok országos szintű sztrájkja.

-ezen a napon 50 000 tanár lett “hazaküldve” munkahelyéről

-mindez ca. 600 000 tanulót érintett

Meddig tarthat ez? 

Nem lehetett tudni meddig tarthat, habár az előzetes találgatások azt jósolták hogy az iskolák akár 10 hétig is üresek lehetnek. (Ez ca. az egy ötöde egy teljes iskolaévnek, 50 munkanap.) Mindezt a sztrájk kassza egyenlege alapján saccolták hozzáértők, amiben 17 milliárd dán korona csücsült ekkor.

A tanulók és a szülők megközelítése a dologról:

A “kisebb nebulók” majd kiugrottak a bőrükből, hiszen majdnem a nyári szünet hosszúságára sikeredett a tavaszi. (Fejtörést okozva persze mindezzel a szülőknek, hiszen így 5 hétre kellett megoldaniuk gyermekeik felügyeletét.)

Míg az általános iskola végzős hallgatói, a kilencedikesek már nem így vélekedtek. (Dániában 9 év az általános iskola, míg 3 év a gimnázium) Az általános iskola befejezése előtt egy záró vizsgán vesznek részt a diákok, ahol számot adnak tudásukról: dánból, matematikából valamint választott idegennyelvből. Így az ő sikeres évzárásuk igencsak veszélybe került emiatt a sztrájk miatt. (Itt jegyezném meg, egyébként nem mellékesen hogy a felnőttképzést / oktatást is érintette némelyik városban a dolog, és nekik tényleg érvágás lehetett, ha épp emiatt elestek egy munkától, holott csak néhány napjuk volt már hátra az adott képzésből!)

4 hét után vége lett a sztrájknak!

A tanulók reménykedtek hogy az írásbeli vizsgájuk idejére mindez megoldásra talál, de sajnos nem így történt. A május másodikára időzített írásbeli vizsgákat eltörölték.

Ekkor lépett közbe a kormány, az oktatási miniszterrel karöltve. Egyesek szerint senki nem számított arra hogy időben idáig fajulhatnak a tárgyalások, vagyis több gyermek továbbtanulása is veszélybe kerül ily módon. Mások azt mondják azért vártak eddig a közbeavatkozással, hogy fogyjon a felgyülemlett  pénz a sztrájkkasszából, így legközelebb már ne tudjanak tiltakozni a tanárok.

Egyébként a kiesett összeget az iskolai igazgatóknak vissza kell fizetniük, méghozzá havonta 20 000 dán korona (ca 800 000 forint) összegben az elkövetkezendő 4 évben az iskola saját büdzséjéből.

A végeredmény pedig:

  • a tanárok kevesebb időt fordítanak majd a kreatív tantárgyak vagyis technika, zene és testnevelés órákra, viszont a számtannak és az olvasásnak a legfontosabbnak kell lennie!
  • plusz egy órával fognak többet dolgozni a tanárok hetente, cserébe 6%-os fizetésemeléssel kalkulálhatnak

2013.05.02 helyett 2013.05.13-án kezdődnek az írásbeli vizsgák, míg a szóbelik változatlanul 2013.06.03. és 2013.06.26. között kerülnek majd megrendezésre.

Mire ezeket a sorokat olvassátok, addigra vissza áll a rend és 2013.04.29-én újra kinyílnak az iskolák kapui, mind az ott dolgozó tanárok és mind az ott tanuló diákok részére is.

Teddy Mackó – film

A tegnapi naptól a magyar mozikban is látható filmről szeretnék most néhány gondolatot megosztani, hogy őszinte legyek, személy szerint elég sokáig voltam a hatása alatt. Hogy miért? Mert igaz történet!

forrás: www.port.hu

forrás: www.port.hu

Azt már régebben is említettem hogy az időjárás nem igazán kegyes hozzánk itt Dániában. Éppen ezért ha a dánok útra kelnek, a 100% napsütés a legfontosabb kitétel számukra! Mindemellett persze az sem mellékes hogy nekik ez igencsak megfizethető. Tehát itt ha valaki azt mondja Thaiföldre megyünk két hónapra, nem egy akkora “szenzáció”.  Viszont Thaiföld hallatán felkaphatja  az ember a fejét, különösen ha az illető férfi és egyedülálló.

Ahogy máshol se, itt sem a legegyszerűbb dolgok egyike a társkeresés. Sőt! Több emberrel is beszéltem, és azt hiszem hogy ezek után kijelenthetem, hogy itt nem hogy a nő a nyak, ami irányítja a fejet, hanem maga a fej is a nő. Persze mindez csak úgy teljes, ha azt is hozzáteszem, kivételek természetesen vannak. Talán így már nem csodálkozunk annyira, hogy a dán férfiak miért utaznak el a világ végére feleségért.

Ezzel kapcsolatban már nem egy iroda kínálja szolgáltatásait. De ami engem elborzaszt az az hogy a magukat -a nagy szegénység miatt- áruló fiatal lányokat végül is “megveszik” a jómódú nyugati férfiak.

A nyelviskolában nem egy olyan lánnyal találkoztam, aki “így” került ide. (Fülöp-szigetekről, Thaiföldről, Srí-Lankáról)

Hogy őszinte legyek sok minden látszik az arcukon, de az nem hogy boldogok lennének itt. Az egyikőjük például még csak 25 éves, de már van az előző kapcsolatából egy 7 és egy 9 éves gyereke, akik Thaiföldön maradtak a nagyszüleikkel. Ő eljött egy jobb világ reményében, mivel talán innen dán feleségként tud segíteni rajtuk, azzal hogy pénzt küld haza. Évente egyszer utaznak látogatóba hozzájuk, mindössze 3 hétre.

A filmbeli főszereplő Dennis 38 évesen még otthon lakik… ez egyáltalán nem tipikus. Itt már van aki 16 évesen azt választja hogy elmegy otthonról. Azt nem mondanám hogy a saját lábára áll, mert a továbbiakban is segítik a háttérből.

Az öreg autókon talán csodálkoznak a nézők, pedig ez itt teljesen normális. Itt olcsóbb egy házat megvenni mint egy új autót. Illetve még az is ide tartozik hogy nem státusz szimbólum számukra. Nem számít hogy kinek milyen van. Az utcán a járókelők között járva-kelve sem lehet megmondani, kinek vajon mennyi pénz lapul a zsebében, mivel a középrétegben vannak szinte a legtöbben.

Az hogy lakást / házat bérelnek vagy a saját tulajdonuk, megint csak nem fontos. Azzal hogy csak bérlik, meg van a lehetőségük arra, hogy bármikor helyet változtassanak, akár országon, de akár a világon belül is.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!